Vér és fogaskerék - Prológus

                                                                           

Nem, ez most nem fanfic lesz, hanem egy original story prológusa! 

Nem szokásom prológust írn, de kíváncsi vagyok a véleményetekre! 

Szeretném megtudni, hogy ki az, aki olvasna egy:
Steampunk stílusú/hangulatú történetet, ami amellett, hogy gőzpánk még disztópia, dráma meg akció is (néha horror... ahogy eddig áll).
A prológus tényleg alig árul el valamit, ez csak amolyan "bemelegítés".
Jó... igazából éhezek a véleményekre a témával kapcsolatban... szükségem van rátok!!! 

Szerencsés hógolyó

Köszönöm Scale-nak <3

Hogy mit is kell vele tenni?
Először is tanuld meg. Aztán küldd tovább tíz embernek tíz órán belül és máris szerencsés leszel!
Figyelem, a dal meghallgatása kötelező, ahogy a tovább küldése is, mert ellenkező esetben csupa rossz, nagyon, nagyon, nagyon rossz dolog fog veletek történni!!!
Szóval csak tegyétek ki a blogotokra és hirdessétek, hogy ti már szerencsés hógolyók vagytok!
Az, hogy kinek küldjem tovább igen nagy fejtörést okoz, mert ahogy látom már minden kedves íróelvtársamhoz eljutott valamilyen úton-módon.
Emiatt nem írok konkrét neveket, ha így sűrítve küldöm mindenkinek akik beletartoznak ebbe a szép, fanfic blogger családba :)))

Szép példány volt

Fandom: BBC Sherlock, NBC Hannibal
Figyelmeztetés: crossover, kötelező valami finom ételre gondolni közben

A közös tényező 1. fejezet

Fandom: BBC Sherlock/Doctor Who
Figyelmeztetések: crossover, több fejezetes, lesz benne SLASH (most még pont nincs)
Párosítás: John/Sherlock, Doctor/Sherlock
Figyelmeztetés #1: A történetben Sherlock nem főszereplő. Annyira.
Figyelmeztetés #2: Leginkább John és a Doktor kapcsolata kerül előtérbe. Meg az ő viszonyuk Sherlockhoz.
Figyelmeztetés #3: River szerepelni fog a későbbi fejezetekben.

Téged ez zavar?

Fandom: BBC Sherlock/ Doctor Who
Figyelmeztetések: SLASH, crossover

A napló

Fandom: BBC Sherlock/Doctor Who
Figyelmeztetések: crossover, SLASH, egyperces

Fekete rózsák

Fandom: BBC Sherlock/Doctor Who (11. Doctor)
Figyelmeztetések: leheletnyi SLASH utalás szinten, angst, 

2. Díj

1. Megemlítjük, kitől kaptuk a díjat: Scale

2. Felsorolunk négy bloggert, akinél 200-nál kevesebb a (feliratkozott) rendszeres olvasók száma. 

3. Egy-egy kommentet hagyunk a kiválasztott négy blogon.

Akiknek szeretném adni a díjat: 

- Tacchan 

- Kiddy

-Candy

- Anna

valamint visszaküldeném Scale kollégának is, aki ha jól látom, harmadjára kapja meg ezt a díjat :D

Hegedülnél nekem?

Fandom: BBC Sherlock, Doctor Who
Figyelmeztetések: Sherlock/Doctor páros, szinte csak párbeszéd, egyperces és SLASH 

Star Trek: Sötétségben kritika

A kritika megkezdése előtt fontos leszögeznem valamit: Én egy elfogult ember vagyok.
Elfogult magával az egész Star Trek jelenséggel kapcsolatban, mivel a hardcore Trekkerek táborát erősítem. Másrészről a filmben jelen van a két kedvenc színészem is. Nevükön nevezve Benedict Cumberbatch és Zachary Quinto. Ennél fogva bármit produkálhatott volna a Sötétségben, én biztos megnézem. Ez tegnap (szombaton) össze is jött Budapesten, Aréna Pláza IMAX termében.

Bővítés

Nagy öröm, hogy a blog ma reggel elérte az 1000 megtekintést! Ennek hatására döntöttem úgy, hogy bevezetek egy kritika aloldalt is.

Részletezés: Szoktam írni film, sorozat, könyv, néha napján pedig album kritikákat is. Volt ilyen témájú blogom (nem is egy), de a legtöbbe nem tudok belépni, vagy egyszerűen nem is akarok. Ezért szeretném ha a Vivuss Fanfictions helyet adna a véleményezésnek is. Remélem ez senkit se tántorít el attól, hogy idejárjon.

Természetesen továbbra is lesznek ficek BBC Sherlock, Doctor Who témában valamint: Star Trek.
Ebből a gyengébbik fajta - ez nem volt helyes megfogalmazás - szóval... a mostani évek fajtája. Ez JJ Abrams világát jelenti aki megajándékozott minket 2009-ben és ebben az évben is egy remek mozifilmmel. Szerintem ezeket jobban ismeri mindenki, mint mondjuk az eredeti sorozat bármelyik szériáját a TOS-tól az Enterpriseig.

Nagyjából ennyi lenne. További szép napot mindenkinek :)


Utóirat: Lett cset :D

1. díjam!

Be kell hogy valljam, igazán megilletődtem amikor megkaptam az első díjamat Scale "kollégától" aki egyben a Mesterem is :D /Volt, most is az és az is lesz! Mindig!/ 

Kellemes lakás

Fandom: Sherlock/Doctor Who

Kellemes kis lakás. Van hangulata, ami ugye nagyon fontos a lakásoknál, hisz: az embereknek egy élete van és azt is egy helyen élik le. Tudtommal nem szoktak sokat költözködni, ha pedig mégis megteszik, akkor is húzzák a szájukat. Nem akarják otthagyni a megszokott környezetet. Bútorokat, szőnyeget, polcokat és a szomszédokat, akik minden vasárnap reggelente hangos ordibálással köszöntik a napot.

Csak egy ember

Fandom: Doctor Who
Figyelmeztetések:  saját karakter, a történet a hetedik évad ötödik és hatodik része között játszódik.

El kell hogy mondjam, eredetileg nem ezt a storyt akartam feltenni, hanem egy Sherlock/Doctor Who crossovert, de ezt sajnos még nem sikerült bejeznem. Maga a történet 95%-a készen van, csak a befejező párbeszéddel szerencsétlenkedek már jó pár napja, de ami késik nem múlik! Nemsokára az is fel fog kerülni :) 

Fejlemények

Igen, mindenki felróhatja a számlámra, hogy jó ideje nem adtam magamról életjelet. Pedig itt vagyok, jól vagyok és írók is.
Most kicsi "arculatváltás" fog bekövetkezni a blogon
Sherlockos műveim mellé becsatlakoznak majd a Harry Potteres alkotások. /Ezekből eddig három szösszenet van raktáron és egy többfejezetes történet./
Vannak Glee-s novelláim, amik nem biztos, hogy közé lesznek téve, mert egy elég elfogult korszakomból származnak és egyszerűen.... csöpögnek...
Valamint most, hogy Scale elvtársném is DW fanatikus lett, ezért leszek Doctor Who-s ficcek is :)

 

Sherlock és az amerikai 4. Fejezet: A múlt

Fandom: BBC Sherlock
Figyelmeztetések: Saját karakter használata.

- Miből gondoltad, hogy a cigaretta a gyilkosé volt? – Sherlock az ölébe eresztette hegedűjét és sápadtkék szemeit Melodyra irányította.

I'm sorry...

Fandom: BBC Sherlock
Figyelmeztetések: slash /Johnlock/, a fájdalom és lelki dolgok miatt mindenki sorolja oda ahova akarja


- Sherlock, kérlek. Enged meg, hogy segítsek! – John mindhiába kérlelte a detektívet, az minduntalan ment a feje után.
- Nem kell a segítséged John. Boldogulok.
- Nem, nem boldogulsz! Ne hidd, hogy annyira jól vagy. Menni is alig tudsz!
- John..!
- Megkéseltek és megvertek téged! Fogd fel, hogy ez komoly dolog!
- És ezért miért te vagy ennyire kiakadva?!
- Azért mert szeretlek és aggódtam érted! Tudod, hogy hány álmatlan éjszakát okoztál nekem csak a miatt, mert pár pitiáner gyilkos után eredtél aznap?! Hogy lehettél ennyire hülye Sherlock? Hogy?! – Watson küzdött a könnyeivel, de mindhiába harcolt ellenük, nem tudta visszatartani őket.
- Ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy elkapjuk őket!
- De ilyen áron Sherlock? – torka szakadtából kiabálta. – Mi lett volna ha mondjuk meghalsz? Komolyabban megsebesítenek és elvérzel, mire a segítség odaér!
- Nem így lett, ez a lényeg John. Jól vagyok.
- El tudod képzelni, milyen fájdalmat okozol nekem nap mint nap?! Látom, ahogy kockára teszed az életedet a munkádért, de ebből egyszer rosszul fogsz kijönni. Most megúsztad pár szúrt sebbel, némi fejfájással és egy ripityára tört térdkaláccsal. Máskor lehet, hogy nem lesz ennyire kegyes hozzád a sors.
- Mire akarsz kilyukadni?
- Arra, hogy egyszerűbb lenne, ha… visszavennél ebből az életmódból.
- Adjam föl a munkámat? John, nekem ez az életem!
- Mindenen lehet változtatni!
- De ezen nem!
- Keress valami mást. Valami kevésbé veszélyeset.
- Lehetetlen.
- Hát akkor a kapcsolatunk is lehetetlen! – jelentette ki és felviharzott az emeletre.
Sherlock még egy darabig csak álldogált ott, hátát a falnak támasztva. Most fordult elő vele először, hogy legszívesebben visszapörgette volna az időt. Kijavította volna ezt a hatalmas hibát, csak is John kedvéért. Az ő Johnja kedvéért, mert nem akarta így látni. Ennyire… elkeseredettnek.
Vett egy mély lélegzetet, majd elindult a lépcsőn. Az első fokok megtevése még úgy ahogy zökkenőmentesnek bizonyult, de minél feljebb ért, annál jobban hasogatott a térde. Hiába támaszkodott rá a botra, amit még hű társától kapott kölcsön a könnyebb közlekedés elérése végett, most ez se segített. Csak állt ott, fél úton és moccanni se bírt.
- John… - a hangja alig volt több egy fájdalmas sóhajnál. – Kérlek…
Semmi. Nem jött senki se. Nem hallották meg, nem segítenek neki. Ennyi volt.
Magatehetetlenül rogyott össze és csak egy hajszálon múlott, hogy le nem esett a lépcsőről. Egyszerre lüktetett elviselhetetlenül a lába és a feje. Olyan volt, mintha a fájdalom kánont énekelne. Másodpercenként, késdöfésszerűen érkezett az érzés, ami még a látszólag megtörhetetlen Sherlock Holmest is a földre tudta kényszeríteni. Megtaposni, meggyalázni… legyőzni.
Percek. Csak percek teltek el. Vagy órák? Megeshet.
- Sajnálom John, annyira sajnálom – Sherlock nem tudott tovább küzdeni. Átadni magát a fájdalomnak, valahogy kegyesebb megoldásnak tűnt, mint szenvedve a megmentésre várni.
Lehunyta a szemeit és elmerült a végtelen sötétségben, ahol minden megszűnt létezni. Nem volt kín, nem volt szenvedés és nem volt szerelem. Megszűnt a vágy, amit eddig John iránt érzett. Pedig mindig is akarta őt. Watsont, akit annyi bajba belesodort. Akit az elején folyton folyvást próbára tett, csak azért hogy megtudja, meddig marad mellette. Akit jobban szeretet, még a munkájánál is, de ezt sose volt bátorsága bevallani. Túl nehéz lett volna kimondani az igazságot.
- Sherlock! Sherlock! – John hangja tompa volt és halk, legalábbis Holmes számára. – Néz rám, hallod! Nyisd ki a szemed és nézz rám! Az Isten szerelmére. Könyörgöm!
- Kicsoda… - a detektív arca rezzenéstelen maradt, szemei pedig csukva
- John vagyok. John Watson! Azaz idióta, akinek volt bátorsága beléd szeretni! Aki legszívesebben az életét adná érted!
- John…
- Kérlek, ne most add fel és ne itt! – majd két keze közé fogta Sherlock sápadt arcát és megcsókolta. Hosszan, gyöngéden. Úgy, ahogy még soha ezelőtt.
                  
                                                                                    ****

Nyugalom. Melegség és semmi fájdalom.
Ezeket érezte Sherlock Holmes, amikor elkezdett magához térni. Bár a szemét még mindig nem volt képes kinyitni, tudatánál volt. Nem emlékezett arra, hogy mi történt. A lépcsőnél történtek homályos és lassan elmosódó emlékek keverékét alkották. Egyet kivéve.
”Kérlek, ne most add fel és ne itt”
- Nem… nem fogom… - motyogta a detektív amire Watson is felfigyelt. – Hidd el…
- Elhiszem Sherlock – John letérdelt a kanapé mellé, ahova barátját fektette, és megragadta a kezét.
- John? – próbálta kinyitni a szemeit, de csak egy halovány körvonalat tudott kivenni.
- Nincs semmi baj, itt vagyok melletted – simított végig Holmes arcán óvatosan. – Kaptál fájdalomcsillapítót, szóval nemsokára elméletileg jobban kell lenned.
- Mi történt? – dadogta miközben próbált felülni, de a teste ólomként húzta vissza a párnák közé.
- Úgy látszik, túl hamar engedtek el téged a kórházból. Figyelhettem volna rád jobban.
- Elájultam?
- Igen, a fájdalomtól, de ha segítek neked és… sajnálom! Hülye voltam, hogy megsértődtem és otthagytalak! Annyira, de annyira…
- John, kérlek…
- Hogy lehettem ekkora barom?! Először felhergeltelek azzal, hogy a munkádról akartalak lebeszélni. Utána meg egyszerűen eliszkoltam.
- A lényeg az, hogy még időben közbeavatkoztál. Az előzmények már nem fontosak!
- De én…
- Nincs olyan, hogy de te! Se olyan, hogy de én! Mostantól csak MI vagyunk!
- Értsem ezt úgy, hogy mi, mint együtt egy…?
- Mikor rám gondolsz John, mit érzel? – Sherlock erőtlen kezeivel megfogta Watson ingjét és amilyen közel csak tudta, magához húzta.
- A szívem…
- Nem John! Mit érzel pontosan?
- Azt, hogy sose akarnálak elengedni. Mindig melletted szeretnék lenni, bármi is történik. Legyen az rossz vagy jó. Nem tudok anélkül élni, hogy ne lássalak és fogalmam sincs arról, hogy hogyan lehettem boldog nélküled valamikor is. Amíg nem ismertelek, mit csináltam? Hazudtam saját magamnak. Azt állítottam, hogy szép jövőm lesz. Egy okos és csinos feleséggel, gyerekekkel, nagy házzal és kerttel. Aztán megláttalak. Már az első pillanatban tudtam, hogy mostantól véget érnek az önámítások. Nem kell nekem biztonságos, nyugalmas élet. Nem akarok a házam verandáján ücsörögni, miközben az unokáimat lesem. Halálomig a társad akarok lenni Sherlock Holmes! Társad a munkában, társad a bajban, társad a szerelemben. Valaki olyanod, aki miatt képes leszel valamikor megváltozni. Feloldani azt a fagyos, jég szívedet és végre kimondani az egyetlen szót, amire annyira éhezek. Nem érdekel, meddig kell erre várnom! Nem érdekel miken kell keresztül mennem. Engem csakis te érdekelsz! – Sherlock nyaka köré fonta karjait és vadul megcsókolta. – Most te tartozol egy válasszal.
- Egy szó John. Ennyit akarsz igaz? – kérdezte.
- Igen!
- Szeretlek!

Sherlock és az amerikai 3. Fejezet: Ellenfelek

Fandom: BBC Sherlock
Figyelmeztetések: Saját karakter használata.

Melody Wilson és Sherlock Holmes. Sherlock Holmes és Melody Wilson.
Két különböző nyomozó, két különböző országból, de most mégis ugyan az jár a fejükbe. Ellenfélre találtak. Egymással néznek véget nem érő farkasszemet, és közben felmérik a másikat. A levegő szinte megfagy, ahogy a némaság veszi át a főszerepet. Nincsenek csípős megjegyzések, se hangos gondolatok. Most csak ők ketten vannak. Próbálnak beférkőzni egymás elméjébe, hogy megkeressék a megoldást. A keresés viszont időt vesz igénybe.
- Megosztaná velem valaki, hogy mit is csináltok pontosan? – John értetlenül meredt a két zsenire, akik a kiélezett gondolkodásba néha-néha még levegőt is elfelejtettek venni.
- Csendet! – intették le egyszerre Watsont, aki megadván magát inkább bevitte újdonsült vendégük csomagjait a szobájába.
A hatalmas, fekete bőröndök nehezek voltak. Valami pedig nagyot reccsent az egyikben, amikor véletlenül nekiütötte az ajtófélfának.
- A fenébe! – szitkozódott és gyorsan kinyitotta az említett táskát. Őszintén reménykedett abban, hogy semmi se ment tönkre, vagy eset szét. Még az hiányozna, ha magántulajdon rongálásáért feljelentenék.
Papírok, könyvek és némi ruha. Összesen ennyit talált, amik egyike se úgy nézett ki, mint ami össze akarna törni. Aztán hosszas nézelődés után kiszúrta valami a szemét. Egy fekete keret, amolyan képkeretszerűség volt az ingek alá rejtve. Éppen ki akarta venni, hogy megnézze, mi van rajta, amikor az ajtó nyikorgása hallatszott a háta mögül. A keze megdermedt, úgy ahogy volt a bőröndbe mélyesztve.
- Milyen jogon turkál a dolgaim között John? – Melody hangja egyáltalán nem tűnt felháborodottnak, inkább csak kíváncsinak.
- Sajnálom, de amikor felhoztam a bőröndöket az egyiket nekicsaptam az ajtónak és… szerintem valami eltört benne.
- Így már minden más! – tette az egyik kezét Watson vállára, a másikkal pedig kiszedte a képkeretet.
Igen. Az abban lévő üveg repedt meg saroktól sarokig.
- Ha kell kifizetem, vagy veszek egy újat! – mentegetőzött és hátrált egy nagy lépésnyit.
- Nem fogom kidobni csak azért, mert betört. Túl sok emlékem fűződik mind a képhez, mind a kerethez, de ez már tényleg magánügy szóval…
- Én most megyek!
- Igen, úgy jobb is lesz.

****

Melody némán üldögélt a szobája ablakának párkányán. Nézte London nyüzsgő utcáit, amik szinte eltörpültek New York mellett. Más volt itt lenni, mint a betonrengetegben, ahol az eget se lehet látni a felhőkarcolók tucatjaitól. Távol Manhattan zajától, az éjszaka fényeitől és a megszokott látványtól.
- Máris honvágyam lenne? – kérdezte csak úgy magától.
Akaratlanul is elnevette magát a gondolattól, hogy ennyire szerencsétlenül viselkedik. Egy napja se jött el otthonról, és máris vissza akarna menni. Szánalmas.

****

- Sherlock! Ne az éjjel kellős közepén! Aludni szeretnék! – John hangja fáradt volt és meglehetősen ideges. – Majd hegedülsz holnap. Most nem lehetne, hogy te is elvonulsz aludni?
- Nem tudok aludni – válaszolta -, de felőlem te nyugodtan lefeküdhetsz.
- Ha nem vetted volna észre, az én szobám most a nappali, te pedig itt vagy. Tőlem alig két méterre!
- És?
- Zavarsz!
- Mindig ilyenek vagytok? Vagy most csak a kedvemért csináljátok a hepajt? – Melodyt látszólag jól elszórakoztatta a két férfi vitája. Kényelmesen elhelyezkedett a kanapé karfáján és karba tett kezekkel figyelt a showt
- Téged se hagy piheni ez a kornyikálás?
- Nem vagyok az alvás híve, így nem zavar – nézett a felháborodott Watsonra, majd a tekintete Sherlockra és a hegedűjére vándorolt. – Nyugodtan bemehetsz a szobádba John. Szerintem én az este hátralevő részét nem ott fogom tölteni.
- Köszönöm – megragadta a kispárnáját és takaróját. – Igazán kedves vagy. Nem úgy, mint mások! És igen Sherlock, ezzel rád célzok! – majd elvonult.
- Tartozom egy bocsánatkéréssel – Melody megvárta, amíg John magára nem zárja az ajtót – ,bár be kell valljam, nem szoktam…
- Bocsánatot kérni? – Sherlock nem nézett a lányra. Valahogy a hegedűje vonójának piszkálgatása jobban érdekelte. – Miért?
- Amikor szóba került, hogy hogyan…
- Nyomozol ennyire zseniálisan.
- Lehetne, hogy a saját mondataimat én fejezem be?
- Untat a nyüglődésed. A süket beszéd nem nekem való. Vagy kitérsz a lényegre, vagy akár el is mehetsz! – azzal a lendülettel felemelte a hangszert és játszani kezdett.

Sherlock és az amerikai 2. Fejezet: Különleges vendég

Fandom: BBC Sherlock
Figyelmeztetések: Saját karakter használata.

- John, meglátásom szerint ideje lenne elkezdened kipakolni a személyes dolgaidat a szobádból.
- Miért?
- Mint ahogy előbb hallhattad – világította rá a tényre barátját - vendégünk fog érkezni, akit valahova el kell szállásolni.
- Elszállásolás alatt én azt hittem, hogy majd bérlünk neki egy olcsó hotelszobát! 
- Miért ne lenne jó a te hálószobád? Nem laktad le még annyira, ugye?
- Sherlock!
- Igen?
- A te szobád is tökéletes lenne számára.

- Oda nem mehet be senki se. Veszélyes lenne.
- Honnan tudod, hogy nálam biztonságosabb?!
- Nem tárolsz semmi savas, lúgos, maró hatású anyagot, ami az emberi életre nézve veszélyekkel járna. Nem értesz a kémiához, és nem veszed észre, ha valamit a reggeli kávédba rakok. A szobádat maximum arra használod, hogy az alkalmi partnereidet felhozd és rákényszerítsd némi együttlétre. Továbbá…
- Megyek és bedobozolok.

                                                                  ****

Kopp. Kopp. Kopp.
Három kopogás. Több mint amennyit egy ügyfél szokott de kevesebb, mint amennyit a szomszéd, ha beperelésre adja a fejét a hegedülés miatt. Pontosan három. Egyenletes időközökben megtéve.
- Szerinted ő lesz az? – John lecsukta a laptopját és Sherlockra nézett, aki éppen egy sütit majszolt gyermeki ügyetlenséggel.
- Reggel fél kilenc van – nyelte le a falatot– Az éjféli járattal érkezhetett. A gép három órája landolt. Megpihent a repülőtéren, majd gyalog jött idáig. Úgy 50 percébe telhetett a megtalálásunk, szóval biztos fáradt. Aztán ott van még az időeltolódás is. Valószínűleg idáig hozta magával a bőröndjeit, amik nehezek, mivel egy női személyről beszélünk.  
- És talán valakinek be is kéne engednie! – mutatott rá a tényre Watson és elindult a bejárat felé
Újabb három kopogás, mire végre kitárul a különleges vendég előtt az ajtó.
- Helló! Ugye jó helyre jöttem? – Melody fültől-fülig terjedő mosollyal tekintett le Johnra, aki magában rettenetesen szidta a sorsát, hogy minden nyomozózseninél alacsonyabbnak kell lennie. 
- Igen – hebegte – John Watson vagyok. Ön pedig Melody Wilson ha jól gondolom.
- Kedves John. Van köztünk nagyjából két évtized, de legalább egy generáció, szóval maradjunk a tegeződésnél, ha nem gond. Mellesleg, miért is nem használja a doktor titulusát? Az emberek általában sokkal többnek tekintik azt, akinek van valamilyen „előneve”, ami a munkájából származik – mosolyodott el még jobban /ha ez egyáltalán lehetséges volt/ és kezet nyújtott
- Néha meg is feledkezek arról, hogy anno…
- Katonaorvos volt, de manapság már csak egy átlagos klinikán tengeti a mindennapjait részidőben. Kevés pénz, drága lakás, olcsó ruhák és kialvatlanság. Miért nem szerez magának egy állandó barátnőt? Azzal kicsit szebbé tenné az életét! De mindenképpen kellemesebbé.
- Ennyire feltűnő, hogy nincs…?
- Igen, de nem akarok ezzel kényelmetlen helyzetet teremteni, szóval többet nem hozom szóba! – Melody nem fecsérelt több időt John életének elemezgetésébe.
- Hát akkor, kerülj beljebb. A szobád az emeleten lesz. Ott van a konyha, nappali és igazából minden ami egy normális lakásban megtalálható. A hűtőben nem érdemes ételt keresni, mert általában nem az van benne, amire az ember számítana. A mikróban való melegítés veszélyes, mert tartottak már ott ezt-azt. A konyhaasztal helyet mini labor van berendezve, szóval javaslom, hogy oda ne rakj le semmit se. Akarod, hogy felvigyem a csomagjaidat?
- Köszönöm, de elbírom őket – megragadta mindkét görgős bőröndöt és elindult a lépcsőn
Watson pár lépésnyire lemaradva követte és próbálta elemezni. Minden részletet alaposan megnézett rajta. A szürke kalapjától a kopott, térdig érő kabátjáig. A tartásától az erős amerikai akcentusú beszédéig, de semmi különöset nem talált. Melody Wilson olyan volt, mint azok a strébernek is tökéletesen beillő egyetemisták az unalmas vígjátékfilmekből.
- Hogy csinálod? – Sherlock amint meglátta a lányt, rögtön felpattant a kanapéról, átgázolt a dohányzóasztalon és Wilsonnak szegezte a kérdést. A kérdést ami napok óta fúrja az oldalát. Nem tud miatta nyugodni, nem tud miatta gondolkodni. – Ki segített? Szüleid? Testvérek? Valamilyen maffia? Esetleg te vagy a gyilkos? Te tervelted ki az eseteket, amiket aztán fiatal létedre játszi könnyedséggel megoldottál? Válaszolj!
- Én is üdvözlöm magát Sherlock Holmes. Esetleg nem ihatnék a kávéjából, csak a miheztartás végett? Sok cukorral és tejjel issza. Én is így szeretem! – Melody a falnak támasztotta a holmijait, a kabátját pedig lazán lehajította a nappali foteljébe – Nem sokat tudok az etikettről, és sose voltam jó az első benyomás tökéletes kivitelezésében, de rajtam még ön is túltesz.
- Hogy csinálod? – tette fel a kérdést, most már egy jóval nyugodtabb hangon
- Logikusan. Ha látok valamit, arról tudok következtetni. Így tudtam meg magáról nagyjából egy perc alatt 21 fontos és 27 lényegtelen információt Mr. Holmes.
- Tényleg?
- 22.

Szerepcsere

Fandom: BBC Sherlock
Figyelmeztetések: egy másodpercnyi slash

- Mikor is egyeztünk meg ebben? – mérgelődött Sherlock miközben a kanapén tornyosuló ruhakupaccal nézett farkasszemet. – Én ezt nem tartom jó ötletnek.
- Te mondod mindig, hogy irigyelsz, mert átlagos vagyok. Most te is az leszel!
- Attól még, hogy ruhát cserélünk és két napig te nyomozol a nevemben, nem leszel jó megfigyelő, sőt – emelte fel az egyik kezét – biztos vagyok benne, hogy nem fogod kibírni az eligazító tanácsaim nélkül.
- Köszönöm az együttérzésedet és bizalmadat. Igazán kedves vagy – John a szemét forgatva megragadta a másik ruhahalmot és a szobájába sietett.
Sherlock még egy darabig csak állt és bámult maga elé. A fejében versenyt sprinteltek a gondolatok az elkövetkező két nappal kapcsolatban. Mi fog történni? Mi lehet a legrosszabb? Két nap alatt, csak nem fogják elfoglalni Londont csak amiatt, mert a zseni detektív éppen egy ex-katona bőrében tengődik. Vagy mégis? Vészhelyzet lesz?
- Ez az egész egy nagy hülyeség! – jelentette ki hangosan. – John, én ezt nem akarom csinálni! Én Sherlock Holmes vagyok! Nem pedig John valamilyen középsőnév Watson!
- Két nap Sherlock. Kettő – hangzott a válasz az emeletről. – Fél lábon is ki fogod bírni!
- És ha nem?
- Öltözz! Én majdnem kész vagyok.
- Ha a ruháimnak bármi baja lesz én… - a mondatot befejezni már nem tudta, mert Watson lépteinek zaja félbeszakította. A doktoron Holmes lila ingje volt, aminek az első két gombját stílusosan, direkt nem gombolta be. Ehhez az összeállításhoz párosult a fekete nadrág, ami egyértelműen nem John rövid lábaira volt tervezve, ahogy a cipő se, amit minden lépésénél majdnem elhagyott. De az összkép még így se volt annyira rossz.
- Na, hogy festek?
- Rettenetesen. A nagyméretű ruhákból azt lehet feltételezni, hogy…
- Tudod mit, nem érdekel mit lehet feltételezni! Jól érzem maga, jól is nézek ki.
- Ha te mondod – Sherlock feladván a kioktatást, ott helyben, John előtt kezdet levetkőzni.
- Hé, hé, hé! – hőkölt hátra Watson. – Lehetne, hogy ezt nem itt előttem?!
- Miért? Lakótársak vagyunk, ez szerintem természetes.
- Természetes? Láttalak már lepedőben, azt még tűrtem, de ne menjünk át perverzbe.
- Nem vagyok perverz! Amúgy, te sokkal rosszabbul nézel ki meztelenül. És borzasztóan énekelsz a zuhany alatt…
- Nem is borza… te komolyan nézel, miközben zuhanyzok? Ezek után lemered tagadni a perverzségedet?! – John a fejét fogta és enyhén meg is szédült a hallottaktól. Így inkább jobbnak találta, ha leül a kanapéra miközben Sherlock ugyan olyan lazasággal szabadult meg előtte a ruháitól. Egyszerre ejtette zavarba az egész helyzet, de mélyen magában be kellett vallania, nem volt rossz látvány a különc nyomozó egy szál alsónadrágba.
- John, megtennéd, hogy visszafogod a szexuális gondolataidat. Zavarnak. Megértem, hogy 13 barátnőd volt, akikből csak négyet tudtál közösülésre kényszeríteni, és ez láthatóan nem volt elég, de…
- Néha annyira megkívánlak… - John agyban valahol teljesen máshol járt. Egy sötét, forró szobában, ahol csak egy franciaágy képezte a berendezést. Itt volt ő és…
- John! Túl sok meleg pornót nézel unalmadban!

Sherlock és az amerikai 1. Fejezet: Felfedezés

Fandom: BBC Sherlock
Figyelmeztetések: Saját karakter használata.
Tartalom: A nagyszerű és eddig utánozhatatlan Sherlock Holmesnak talán ellenfele akad, akit merő "jó szándékból" meg is hív Londonba. Vajon, jó vagy rossz ötlet volt mindez?

Sherlock a nappaliban lévő fotelbe kuporodva, meredten bámulta a kávésbögréjét. Gondolkodott.
Ez egyáltalán nem volt meglepő magatartás tőle, hisz életének háromnegyed részét átgondolkodta. A maradék időben pedig hegedült, nyomozott, esetlegesen mások életét keserítette meg egyáltalán nem szándékos módon. De akárhogy is vesszük, Sherlock Holmes mindenkinél jobban tudott gondolkodni és koncentrálni. Ebben volt a legjobb, legalábbis eddig mindenki /beleértve saját magát is/ ezt hitte. Hiába tűnt mindig egyedien idegesítőnek az éles szemű megfigyeléseivel, talán akad más is, aki képes ugyan erre.
- Jó reggelt. – vánszorgott elő John a hálószobájából. A szemét dörzsölte miközben elcsoszogott a hűtőig ahonnét elővett a tejet. Amint lecsavarta a doboz fedelét az elővigyázatosság kedvéért megszagolta a folyadékot. Nem azért, mert félt a megsavanyodott tej ízétől, hanem mert félt a lakótársa kísérleteinek hatásaitól. Ha Sherlock tartott fejeket, ujjakat és még ki tudja miket a lakás egész területén, a saját innivalójukba is simán belekeverhetett valamit. Jobb körültekintőnek lenni.
- Helló. – Sherlock hangja érzelemmentes és lapos volt. – Hogy aludtál?
- Inkább, hogy nem aludtam! Még hajnalban is azt hallgattam, ahogy te hegedülsz! Legalább a környezetedre lehetnél egy kicsit figyelemmel, mert nem mindenki tud napokig ébren maradni. A normális embereknek szükségük van alvásra, étkezésre, társas kapcsolatokra. – John vetett pár szemrehányó pillantást a mozdulatlan Sherlockra, akit látszólag egyáltalán nem érdekelt barátja vádaskodása
- Látom, nem vagy éppen a legkedvesebb hangulatodban. 
- Igazán rendkívüli megfigyelés Holmes! Persze, ez a te mérhetetlen képességeidnek meg se kottyant! – idegesen vágta le a poharát a konyhapultra, majd a fürdő felé vette az irányt.
Sherlock jobbnak tartotta, ha erre nem reagál semmilyen csípős visszaszólással. Csak még jobban felhúzná az ex-katona agyát, ami nem éppen egy életbiztosítás. Johnnal /hiába volt átlagos gondolkodású, és némileg lassú felfogású/ nem szeretett veszekedni. Sokkal jobban tetszett neki, azaz állapot, amikor egymást a nyomozásokban előrébb segítve nyugodtan éldegéltek. Mindketten a saját kis világukban. Ami Watsonnál a valóságot, Holmesnál pedig egy gyilkosságokkal, rablásokkal és egyéb bűnügyekkel teletömött univerzumot takart. Ő itt volt otthon.
Ritkán agyalt azon, hogy milyen lenne valaki olyat társként maga mellett tudni, aki hasonló képességekkel rendelkezik. Azonban most akaratlanul is eljátszadozott a gondolattal.
Reggel éppen a blogját frissítette, amikor rábukkant egy első látásra teljesen érdektelen cikkre. Az iromány egy amerikai, hármas gyilkosságról szólt amit a new yorki rendőrség több hónapon keresztül se tudott megoldani. Hiába nyomoztak, semmit se találtak. Aztán felbukkant egy Melody Wilson nevű lány, aki azt állította, hogy tudja ki a tettes. Mindössze annyiból, hogy egyik éjszaka átsétált azon az utcán, ahol mind a három áldozatot megölték.
- Melody Wilson. – hangoztatta a kelleténél jóval hangosabban Sherlock és belekortyolt a kávéjába
- Az kicsoda? – John köntösben és egy törülközővel a fejére tekerve kászálódott elő a fürdőszobából. Megragadta a dohányzóasztalon heverő újságot majd lehuppant a kanapéra. Kényelmesen elhelyezkedett és a címlapot kezdte tanulmányozni – Megölték? Eltűnt? Esetlegesen ő valakinek a gyilkosa?
- Nem, nem és megint csak nem John. – Holmes felkapta a laptopját és John elé rakta. Azt a cikket mutatta neki, amit reggel alaposan áttanulmányozott. Az eset leírásához, egy képet is mellékeltek, a 21 éves, egyetemista detektívről. – Tépett, vállig érő koromfekete haj ami hanyagul van összefogva. Egyértelműen nem szán elég időt a külsejére. Sápadt arc, beesett szemek. Egyetemista, így az alváshiány betudható az éjjelig húzódó tanulásnak. Kopott ballonkabát tornacipővel. Nem átlagos amerikai stílusú. Talán lázadó, esetlegesen Doctor Who fan. Nem néz közvetlenül a kamerába, ami arra vall, hogy nem szereti a rivaldafényt. De még ezeknek az egyértelmű tényeknek a tudatában se tudok eligazodni rajta. A személyisége mellett tucatnyi kérdőjel lebeg. Hát nem furcsa? – Sherlock vett egy 360 fokos fordulatot, majd fel-alá kezdett mászkálni a nappaliban
- Ez miért olyan nagydolog?
- John, itt van egy lány. Egy amerikai lány! Aki némi szemét, egy gyufa és cigaretta csikkek alapján oldott meg egy hármas gyilkosságot. Neked ez nem… bűzlik?
- Sherlock, mire akarsz kilyukadni?
- Mi van akkor, ha nem én vagyok az egyetlen? – Holmes tágra nyílt szemekkel meredt Watsonra, aki a törülközőt igazgatta a haján – Mi van akkor, ha Wilson is olyan mint…
- Ne merd nekem azt állítani, hogy féltékeny vagy egy 21 évesre! Csak a miatt, mert a te módszereidhez hasonlóan oldott meg egy bűnügyet. Sherlock, ez abszurd!
- Ki akarom deríteni, hogy hogyan csinálta!
- Ő New Yorkban él, mi meg Londonban. Az Atlanti-óceán választ el minket Melody Wilsontól!
- Ezen a problémán hamar segíthetünk! Jonh, kérem a mobilodat! – nyújtotta a kezét a férfi felé, aki megszokásból a nadrágzsebe felé nyújt, de hamar rá kellett döbbennie, hogy éppen köntös van rajta
- A szobámban van. Használd a sajátodat.
- Az enyém meg a konyhában. Idehoznád?
- Sherlock, nem vagyok az inasod és…
- Kérlek. – mondta olyan halkan, hogy Watson éppen csak meghallotta – Krízis helyzet van.
John némi ódzkodás után beadta a derekát. A köntöst amilyen szorosan csak tudta összehúzta magán és gyors léptekkel bement a konyhába. Felkapta a detektív telefonját, és a kezébe nyomta.
- Mit akarsz csinálni? Felhívni? Még a számát se tudod.
- Van neki is blogja. Ahol minden számomra fontos információt megtaláltam. – mosolyodott el, majd a füléhez emelte a mobilt
Négy kicsengés után egy meglepően élénk hang köszöntötte – Helló. Előre szólók, hogy nagyon el vagyok havazva. Ha rablást szeretne bejelenteni, forduljon a new yorki rendőrséghez. Megértését előre is köszönöm! – Holmes biztos volt benne, hogy a megfelelő személlyel beszél és abban is, hogy Melody igazán elfoglalt lehet, ha egy ilyen szöveget töviről-hegyire begyakorolt.
- Helló Melody! Sherlock Holmes vagyok. Nagy rajongód. – füllentett – Rendszeresen olvasom a blogodat, zseniális.
- Sajnálom, de nem rémlik a neve, de annak örülök, hogy elnyerte a tetszését a blogom. Mit szeretne?
- Felkínálni neked egy lehetőséget. Szeretném, ha eljönnél ide. Londonba.
- Igazán kedves ajánlat, de se időm, se energiám nincsen most egy angliai utazáshoz. Több tucat megoldatlan ügyet sóztak az elmúlt napokban a nyakamba és próbálom utolérni magamat a munkában.
- Nehéz lehet az életed. 21 évesen, egyetem mellett magánnyomozóként ténykedni.
- El se tudja képzelni mennyire Mr. Holmes!
- Pont emiatt szeretném, ha eljönnél ide. Kipihenhetnéd magad. Egy hét, csak ennyit kérnék. A szállást állom én és a társam.
- Mondtam hogy…
- Melody!
- Az igazat megvallva, még sose jártam Angliában.
- Ezt vehetem egy igennek?
- A részleteket sms-ben kérném holnap reggelig. Viszlát, Sherlock Holmes!