Sherlock és az amerikai 2. Fejezet: Különleges vendég

Fandom: BBC Sherlock
Figyelmeztetések: Saját karakter használata.

- John, meglátásom szerint ideje lenne elkezdened kipakolni a személyes dolgaidat a szobádból.
- Miért?
- Mint ahogy előbb hallhattad – világította rá a tényre barátját - vendégünk fog érkezni, akit valahova el kell szállásolni.
- Elszállásolás alatt én azt hittem, hogy majd bérlünk neki egy olcsó hotelszobát! 
- Miért ne lenne jó a te hálószobád? Nem laktad le még annyira, ugye?
- Sherlock!
- Igen?
- A te szobád is tökéletes lenne számára.

- Oda nem mehet be senki se. Veszélyes lenne.
- Honnan tudod, hogy nálam biztonságosabb?!
- Nem tárolsz semmi savas, lúgos, maró hatású anyagot, ami az emberi életre nézve veszélyekkel járna. Nem értesz a kémiához, és nem veszed észre, ha valamit a reggeli kávédba rakok. A szobádat maximum arra használod, hogy az alkalmi partnereidet felhozd és rákényszerítsd némi együttlétre. Továbbá…
- Megyek és bedobozolok.

                                                                  ****

Kopp. Kopp. Kopp.
Három kopogás. Több mint amennyit egy ügyfél szokott de kevesebb, mint amennyit a szomszéd, ha beperelésre adja a fejét a hegedülés miatt. Pontosan három. Egyenletes időközökben megtéve.
- Szerinted ő lesz az? – John lecsukta a laptopját és Sherlockra nézett, aki éppen egy sütit majszolt gyermeki ügyetlenséggel.
- Reggel fél kilenc van – nyelte le a falatot– Az éjféli járattal érkezhetett. A gép három órája landolt. Megpihent a repülőtéren, majd gyalog jött idáig. Úgy 50 percébe telhetett a megtalálásunk, szóval biztos fáradt. Aztán ott van még az időeltolódás is. Valószínűleg idáig hozta magával a bőröndjeit, amik nehezek, mivel egy női személyről beszélünk.  
- És talán valakinek be is kéne engednie! – mutatott rá a tényre Watson és elindult a bejárat felé
Újabb három kopogás, mire végre kitárul a különleges vendég előtt az ajtó.
- Helló! Ugye jó helyre jöttem? – Melody fültől-fülig terjedő mosollyal tekintett le Johnra, aki magában rettenetesen szidta a sorsát, hogy minden nyomozózseninél alacsonyabbnak kell lennie. 
- Igen – hebegte – John Watson vagyok. Ön pedig Melody Wilson ha jól gondolom.
- Kedves John. Van köztünk nagyjából két évtized, de legalább egy generáció, szóval maradjunk a tegeződésnél, ha nem gond. Mellesleg, miért is nem használja a doktor titulusát? Az emberek általában sokkal többnek tekintik azt, akinek van valamilyen „előneve”, ami a munkájából származik – mosolyodott el még jobban /ha ez egyáltalán lehetséges volt/ és kezet nyújtott
- Néha meg is feledkezek arról, hogy anno…
- Katonaorvos volt, de manapság már csak egy átlagos klinikán tengeti a mindennapjait részidőben. Kevés pénz, drága lakás, olcsó ruhák és kialvatlanság. Miért nem szerez magának egy állandó barátnőt? Azzal kicsit szebbé tenné az életét! De mindenképpen kellemesebbé.
- Ennyire feltűnő, hogy nincs…?
- Igen, de nem akarok ezzel kényelmetlen helyzetet teremteni, szóval többet nem hozom szóba! – Melody nem fecsérelt több időt John életének elemezgetésébe.
- Hát akkor, kerülj beljebb. A szobád az emeleten lesz. Ott van a konyha, nappali és igazából minden ami egy normális lakásban megtalálható. A hűtőben nem érdemes ételt keresni, mert általában nem az van benne, amire az ember számítana. A mikróban való melegítés veszélyes, mert tartottak már ott ezt-azt. A konyhaasztal helyet mini labor van berendezve, szóval javaslom, hogy oda ne rakj le semmit se. Akarod, hogy felvigyem a csomagjaidat?
- Köszönöm, de elbírom őket – megragadta mindkét görgős bőröndöt és elindult a lépcsőn
Watson pár lépésnyire lemaradva követte és próbálta elemezni. Minden részletet alaposan megnézett rajta. A szürke kalapjától a kopott, térdig érő kabátjáig. A tartásától az erős amerikai akcentusú beszédéig, de semmi különöset nem talált. Melody Wilson olyan volt, mint azok a strébernek is tökéletesen beillő egyetemisták az unalmas vígjátékfilmekből.
- Hogy csinálod? – Sherlock amint meglátta a lányt, rögtön felpattant a kanapéról, átgázolt a dohányzóasztalon és Wilsonnak szegezte a kérdést. A kérdést ami napok óta fúrja az oldalát. Nem tud miatta nyugodni, nem tud miatta gondolkodni. – Ki segített? Szüleid? Testvérek? Valamilyen maffia? Esetleg te vagy a gyilkos? Te tervelted ki az eseteket, amiket aztán fiatal létedre játszi könnyedséggel megoldottál? Válaszolj!
- Én is üdvözlöm magát Sherlock Holmes. Esetleg nem ihatnék a kávéjából, csak a miheztartás végett? Sok cukorral és tejjel issza. Én is így szeretem! – Melody a falnak támasztotta a holmijait, a kabátját pedig lazán lehajította a nappali foteljébe – Nem sokat tudok az etikettről, és sose voltam jó az első benyomás tökéletes kivitelezésében, de rajtam még ön is túltesz.
- Hogy csinálod? – tette fel a kérdést, most már egy jóval nyugodtabb hangon
- Logikusan. Ha látok valamit, arról tudok következtetni. Így tudtam meg magáról nagyjából egy perc alatt 21 fontos és 27 lényegtelen információt Mr. Holmes.
- Tényleg?
- 22.